Biblioteca Diosig

marți, 8 ianuarie 2013

Mikka Makka virágja


Lázár Ervin nagysikerű gyermekregénye A négyszögletű kerek erdő egyik meséjét A Mikka Makka virágja című részletet dolgoztunk fel az októberi olvasókörön. 
A hat gondolkodó kalap módszerét alkalmazva különböző megközelítésben láthattuk a mesét. A kék kalap ha a fejünkre került, úgy láttuk a történéseket ahogyan megtörtént csak a közeli tényeket. Következett a piros kalap ami segítségével érzésket, boldogságot, bánatot próbáltunk keresni a mesében. A következő kalap a fekete volt aki álltal kritikussá váltunk csak a negativumokat soroltuk fel. Ezt követte a sárga kalap ami segítségével pedig már csak a pozitiv dolgokat láttuk. A fehér kalap mellett pedig nem lehetett mellé beszélni.
Kalapemelgetés után következett a csoportmunka. Az elvégzendő feladat a mese más befejezése volt. Nagyon frappáns „mesevégek” születtek amit a gyerekek le is rajzoltak.

Niciun comentariu:

Trimiteți un comentariu